Az elmúlt napokban azért nem írtam, mert vártam, hadd gyűljenek csak az élmények, amiket megoszthatok veletek. 
Szóval szerdán voltak még angol óráim a suliban, aztán sikerült megoldani a német telefonszámos bonyodalmat, sőt, még a Messengerem is megjavult (, ami mára megint elromlott...). Aznap délután pedig itthon a koliban megnéztük a Frozent Laviniaval, ami bár kissé gyerekesnek hathat, mert hát mégiscsak egy Disney rajzfilm, de igazából az ilyen dolgok nagyon fel tudják dobni az embert, sokkal jobban is lettem tőle aznap este. Csak dudorásztam a dalokat belőle, beleképzeltem magam abba a világba, ami sokkal egyszerűbbnek tűnik, mint a való világ. Na, ennyit erről a napról.

A csütörtöki nap volt az áttörés érzelmi szinten azt hiszem, mert aznap, vagyis tegnap este már abszolút nem volt kedvem sírni. Ez egyébként nagyon furcsa volt számomra, hogy ennyit sírtam, s a legfurcsább dolgok miatt a legfurcsább szituációkban és helyszíneken elkezdtem könnyezni és nem is értettem, hogy mi történik velem. Mondtam is a Lavinianak, hogy "You know, I'm not that crying type." Mondta, hogy elhiszi, ő sem az, mégis sír.

Szóval tegnap reggel 10-re elmentünk a helyi könyvtárba "német órára", ami igazából tényleg német óra lett volna, csak az volt vele a bajom, hogy az egész óra abból állt, hogy próbáltam kitalálni a gesztikulációkból, hogy a Lavinia és a Laci (akiről még nem meséltem, pedig nagyon sok mindenben segít nekem) miről beszélnek a könyvtáros nővel németül, mivel a nőci echte német és így iszonyatosan hadar. A két újdonsült barátomat még megértettem, a családommal kapcsolatban még tudtam is valamit makogni, de hogy a kérdéseket felfogjam, az már túl sok volt az agyamnak "ilyen korán". Na, mindegy, a nap folyamán szépen lassan feldolgoztam a traumát, hogy a német szókincsem vagy akár a nyelvtani tudásom nagyjából a béka segge alatt van, és fejlesztenem kellene.
Délután elsétáltunk a sulinktól hármasban az egyik belvárosi Vapianoba, ott megebédeltünk (nyami*.*) és aztán mentünk a "hivatalos" Erasmusos találkára. Ez azt jelentette, hogy mi hárman a negyedik Erasmusos diákkal (Emil) és a nemzetközi iroda vezetőjével, Marc-kal találkoztunk a sulinál, és onnan egy házzal arrébb költözve beültünk egy étterem-pubszerűségbe, ahol már este 7 után bömbölt az igazi német (kissé talán svábos) élőzene, úgyhogy alig hallottuk, mit mond a másik. Természetesen angolul kommunikáltunk, ami már jól megy mindegyikünknek, de néha egyikünk sem értette, hogy mit mond az Emil, mert ő egy egészen különleges akcentussal beszéli az angolt. Talán azért, mert kazahsztáni.
Olyan jól sikerült az este, hogy csak 10, fél 11-re értünk haza, pedig a többiek már 5-kor elkezdtek inni. Én csak egy laza forró csokival indítottam, aztán boroztam, gondoltam, bemutatkozásnak ez elég lesz. A hazaérkezés után még vacsiztunk Laviniaval, aztán megfürödtem, és persze beszéltek a szüleimmel, barátaimmal, szóval a szokásos esti rutint "letudtam", ami mindig nagyon feltölt, a skypeolás és telefonálás után nyugodt szívvel és boldogan fekszem le aludni.

Ma elmentünk az AStA-hoz (http://www.asta-uhh.de/), ami egy egyfajta szövetkezet, ahol diákok is besegítenek, kvázi dolgoznak ott. Mivel azt hallottam róluk, hogy ők mindenben és bármiben tudnak segíteni, így megkérdeztem ott egy sráctól az infopultnál, hogy mégis milyen sportolási lehetőségek vannak itt Hamburgban, rögtön mutatott egy weboldalt, ahol egy hosszú lista volt, szóval majd választhatok egy csomó kurzus közül, amik között szerepel Salsa, Tango és még Zumba is, meg persze az alap röpi, foci és kosárlabda játékos órák különböző helyszíneken. Kéthavi bérlet ára is "csak" 20 euro, ami amúgy végiggondolva tényleg nem sok, ha valóban annyi órára mehetek el, amennyire csak szeretnék. Még egy jövőheti buliba is meghívást kaptunk, talán elmegyünk.
Ezután pedig ellátogattunk egy turizmussal és utazással kapcsolatos kiállításra a Messe-be. A Messe olyasmi, mintha Magyarországon, Budapesten összeraknánk a Papp László Sportarénát és a Symát, majd kb. megszoroznánk legalább másféllel. Tulajdonképpen egy bazi nagy és több "kisebb" épületből álló összekötött komplexum a városban, ahol ezekben a napokban párhuzamosan zajlik egy, a magyar Educatio kiállításhoz hasonló továbbtanulási rendezvény és ez az utazással kapcsolatos program.
Igazából csak azért mentem el, mert jobb dolgom úgysem lett volna, szívesen vagyok Laviniaval és ő ráadásul kapott két vip jegyet az egyik tanárától, hogy jövő hétre meg tudjon tervezni egy New York-i utazást és városnézést a csoporttársaival. Amikor beértünk az egyik épületbe, kb. 50 lakóbusz látványa fogadott minket, amiket lelkesen nézegettek a német nyugdíjasok, hiszen nekik van mit "leutazniuk". Na, persze, nekem sem kellett több, amelyikbe be lehetett menni, én bementem (épp hogy az ágyba nem feküdtem be) és csodáltam őket, na meg persze az árukat. Anya sokszor mondta nekem régebben, hogy ha nyerne a lottón, akkor venne egy olyat, ami a kocsi után köthető, szóval utánfutós modellt és utazgatna vele a világban. Jó, mondjuk, anya azt is megígérte régebben nekem, hogy ha nyer a lottón, akkor lehet egy lovam Kutiban egy lovászfiúval...

A holnapi terv pedig alvás, alvás, alvás és egy kicsit összeszedem magam, amire néha a lányoknak szükségük van. Aztán délután vagy este talán megyünk valahová, talán találkozunk valakivel.
Azt hiszem, jó, hogy a Külkeres "Engedd el!" mentalitással jöttem ide, így nem aggódok már a programok miatt annyit, majd lesz valahogy.